Versenyeredmények 2020

Versenyeredmények 2020

Országos Nyílt “A” és “B” kategóriás Mazsorett Verseny – 2020. november 14.

Az első Online Mazsorettsport Verseny
Néha történik olyan az ember életében, ami még nem volt, s az újdonság varázsával hat rá! Szinte hihetetlen, de igaz! Az idén 2020. november 14-én volt a Magyar Majorette Szövetségben az első országos verseny, a kialakult pandémiás helyzet miatt. Bíztunk a megszokott márciusi versenyben, majd az októberiben reménykedtünk, végül a harmadik időpont, az online verseny mellet döntött a vezetőség és a szervezők, így maradt ez a hónap, vagyis az ősz utolsó hónapja. A rendező, mint oly sokszor, most is a Rédei LION Mazsorett csoport, Herman Jánosné vezetésével. Profi szervezéssel és irányítással végig kézben tartották az egész napos versenyt. 20 egyesület 290 versenyzője 150 versenygyakorlatot küldött be. A zsűrire is újdonságként hatott ez a fajta bírálat, hiszen az előre megküldött kosztümös fotók és az “otthon felvett” videóanyag alapján értékelték a versenyzőket a mazsorettsport „A” és „B” kategóriában.

A zsűriben dolgoztak Geisztné Gogolák Éva, Szurominé Balogh Adrienn, Pappné Bedei Sarolta, Tóth Irén – Erzsébet, Kreffly – Papellás Orsolya, Bedei Mária, Esztergomi Zsófia MMSZ-bírók, Dudás Ágnes, Klein-Kaszmann Bernadett, Kerekes Lilla, Balák Kitti szekció-bírók. Rózsa Ildikó, Fekete Viktória, Baráth Beáta és Rátkai Márton pedig gyakornokként működtek közre.

Az eredményeket a MMSZ honlapján olvashatjuk.

Az okleveleket, díjakat postán kapja meg minden versenyző szervezet!

Gratulálunk mindenkinek, akik részt vettek az első online versenyen! Szép eredmények születtek, a helyezések mellett sok-sok jó minősítésnek is örülhettek a mazsorettek, az arany csillogása pedig további ösztönző erőt ad mindnyájunknak! Emellett a legeredményesebbeknek a gyémánt ragyogása is megadatott! Köszönjük a felkészítők, a bírói testület munkáját, Herman Jánosné Icának és csapatának pedig szervező munkájukat, és a kedves ajándékokat, amelyeket a napokban fognak a csoportvezetők megkapni!

A virág sem maradhatott el a mazsorettversenyről, de a rendkívüli helyzetre való tekintettel, a távolságot betartva, most tavaszi virágmagok kerültek feladásra. Köszönjük szépen az ötletes ajándékot!

Reméljük, hogy legközelebb valóban nem az üres tornateremmel nézünk farkasszemet, hanem a közönség tapsa és szeretete is motiválja majd a mazsorett csapatokat.

Eredmények letöltése (.pdf)